A közösségi szellem erősítése

Tisztújító közgyűlést tartott a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete

 A 2003 nyarán megtartott alakuló ülés után 2004-ben jegyezték be a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületét (VMÚE). A szakmai szervezet majdnem százhatvan taggal kezdte meg munkáját, tizenegy tagú elnöksége és három bizottsága a legjobb tudása szerint tette a dolgát. Követték a vajdasági magyar újságírással kapcsolatos eseményeket, reagáltak a felmerülő gondokra és a külföldi kapcsolatok építésére is maradt erejük. A lassan alábbhagyó lendület egyik oka Gyarmati József elnök betegsége és visszavonulása volt, de most már felesleges lenne magyarázatot keresni, a tények úgyis önmagukért beszélnek: a VMÚE-t az anyaországban és a határon kívüli magyar területeken számon tartották, de itthon keveset hallatott magáról. Ilyen előzmények után hívták össze november 13-ára Bácsfeketehegyre az egyesület tisztújító közgyűlését.

Kartag Nándor, a VMÚE alelnöke összegezte, az egykori munkatervből mit sikerült megvalósítani, Léphaft Pál pedig hozzátette, nem hamut szórni és panaszkodni jöttek, hiszen vannak elképzeléseik és amit eddig tettek, az meghaladta a lehetőségeiket.

Klemm József arról beszélt, hogy öt évvel ezelőtt jóval nagyobb létszámban jelentek meg és a lelkesedés is mérhetőbb volt.

— Szakmai és érdekvédelmi szervezetünket nem azért hoztuk létre, hogy nemzeti alapon kiváljunk a vajdasági vagy a szerbiai újságírók tömörülésből, hanem azért, mert úgy gondoltuk, a vajdasági magyar újságírásban vannak olyan témák és kérdések, amelyekről nekünk kell véleményt mondanunk. Aztán sokan, akik feliratkoztak a listánkra, megkérdezték, mi hasznuk lehet ebből? Mi nem tartjuk helyesnek az ilyesfajta gondolkodást, de sokat nem tehetünk ellene. Azt kellene megérteni, hogy ez egy szakmán belüli szellemi tömörülés, ahol a tagság elfogadja a közös elveket, elsősorban azt, hogy nem magyar nyelvű, hanem magyar szellemiségű újságírást próbálunk művelni – mondta Klemm József, aki szintén hangsúlyozta, az eddigi vezetőség a leghatékonyabb tevékenységét nemzetközi téren fejtette ki. A VMÚE az egyik létrehozója és állandó résztvevője a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának, amely már a Vajdaságban, Zentán is ülésezett, tagjait meghívták néhány nagyon fontos tanácskozásra, például a Kárpát-medencei Magyar Képvielők Fórumára, ahol döntés született a külhoni magyar sajtó stratégiájának a kidolgozásáról. Az újságíró egyesületnek nincs saját szakmai díja, de már évek óta javaslatot tesz, hogy az anyaországi Aranytollat ki kapja meg a délvidéki kollégák közül, valamint megalapította a KMÚEK Messzelátó-díját, amelyet később Sándorov Péter újságíróról neveztek el.

A jelenlévők hozzászólásaikban megállapították, a vezetőség az újságírók érdekvédelmében aktívabb is lehetett volna és megfogalmazták azt az igényt, hogy a jövőben fokozottabban figyeljen oda a belföldi történésekre, például az írott és az elektronikus sajtóban dolgozók megélhetésére, a leépítési kísérletekre stb.

A közgyűlés az egyesület új elnökévé egyhangúlag Tóth Líviát, a szabadkai Hét Nap szerkesztőjét választotta meg, aki kifejtette, nagyon fontosnak tartja a szerkesztőségek együttműködését, egymásra figyelését és a közösségi szellem megerősítését a vajdasági magyar újságírók körében.

Az elnökség tagjai: Klemm József (Újvidéki Rádió), Kartag Nándor és Vojvodić Ágnes (Újvidéki Televízió), Léphaft Pál és Gergely József (Magyar Szó), Bencsik István (Szabadkai Rádió), Fehér Márta (Pannon RTV), Kovács Gabriella (Mozaik Televízió), Máriás Endre (Képes Ifjúság), Lennert Géza (Jó Pajtás). Németh Zoltánt (Magyar Szó), Szalai Attilát (Hét Nap) és Nagy Nándort (Újvidéki Televízió) felkérték, hogy alakítsák meg a tagfelvételi, az etikai és a felügyelő bizottságot.

Az elnökség Klemm Józsefet és Léphaft Pált alelnöknek, Máriás Endrét pedig titkárnak nevezte ki, a következő összejövetelen pedig a szerkesztőségek javaslatai alapján felvázolják a VMÚE munkatervét. Az egyik legsürgetőbb feladat minden bizonnyal az lesz, hogy a tagfelvételi bizottsággal karöltve áttekintsék a meglévő névsort és megszólítsák, csatlakozásra kérjék fel nem csak a szerkesztőségekben dolgozó, hanem a tudósítóként tevékenykedő újságírókat és a kisközösségi média munkatársait is.

(Tha)

(Hét Nap, 2009. november 18.)