Szárnyaló tervek, szűkös anyagi keret

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá az ÚMKE és a VMÚE

Médiatalálkozót és tisztújító közgyűlést tartott az Újságírók Magyarkanizsai Egyesülete (ÚMKE). Az összejövetelen beszámoló hangzott el a tavalyi évben elvégzett munkáról, majd a jelenlévők megvitatták a 2010-re vonatkozó tevékenységi- és pénzügyi tervet.

Elhangzott, hogy az ÚMKE bekapcsolódott a vajdasági civil szféra rendkívül tömeges és hasznos szakmai tanácskozásának munkájába, pályázatokon vesznek részt, tanulmányutakat szerveznek, hogy informálódjanak más, elsősorban kisebbségi tájékoztatási eszközök működésének körülményeiről és helyzetéről, szakmai tanácskozáson vitatnák meg a kisebbségi médiumok privatizálásának veszélyeit. Már korábban is tervezték, de talán az idén sikerül megvalósítani az egyesületük fotósainak és a magyarkanizsai írók, újságírók könyveinek, publikációinak a kiállítását. Régóta dédelgetett ötletük a nyári médiatábor is, amelynek központi témája az újságírói kódex és az etika lenne. Rendkívül fontosnak tartják, hogy megismerjék az Európai Unióban kisebbségi nyelven működő tájékoztatási eszközök helyzetét, de a különböző előadások, tematikus kerekasztal-beszélgetések mellett véleménykutatást is rendeznének, hogy kiderítsék, milyen médiát szeretnének a községbeli polgárok.

— Ez a projektum lehetővé tenné, hogy a magyarkanizsai médiumokban dolgozók olyan újabb ismereteket szerezzenek, amelyeket a mindennapi munkájuk során hasznosíthatnak. Elsajátíthatják például a szerkesztés főbb tudnivalóit, az objektív tájékoztatás szabályait, az újságírói etikát, a közszolgálatiság ismérveit. Minderre azért mutatkozik szükség, mert községünkben kevés a hivatásos újságíró, szerkesztő, ezért a tájékoztatásban dolgozók folyamatos képzését a kiemelt tennivalóink között tartjuk számon. Lépést kell tartanunk a polgároknak azzal a követelményével is, hogy mind igényesebb tájékoztatást várnak el tőlünk. Az önkormányzat jelentékeny összeget fordít a médiumok működtetésére, éppen ezért fontos, hogy a helyi tájékoztatási eszközök közkedveltebbek legyenek, az itt élők olvassák hetilapunkat és honlapunkat, nézzék az Info TV műsorát, hallgassák a rádió programjait. Szeretném bejelenteni, hogy Kanizsai Figyelő címmel, havi egy alkalommal hamarosan új magazin kerül az olvasók elé – mondta Röhrig Ottó, az ÚMKE eddigi és új elnöke, ugyanis a közgyűlés a következő megbízatási időszakra is őt kérte fel az egyesület vezetésére.

Negyedik alkalommal szervezték meg középiskolások és egyetemisták részére az Aranytollas diák elnevezésű fogalmazási pályázatot, amelyre több mint harminc munka érkezett. A nyertesek könyvjutalmat kaptak, sajnos, a szűkös keretből a pedagógusok megajándékozására már nem futotta, pedig megérdemelték volna, mert lelkesen felkarolták az akciót. Első díjas lett Aranyos Rita, a törökkanizsai gimnázium első osztályos tanulója, Harmath Hajnalka tanítványa, második helyezett Újházi Endre, harmadik Császár Andor, mindketten a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Középiskola diákjai. Különdíjat kapott Tóth Valentin és Szabó Katalin.

Az ÚMKE közgyűlésén kihirdették a 2009-es év legsikeresebb újságíróit, akik az önkormányzat támogatásának köszönhetően ajándékcsomagot kaptak. A díjazottak: Csendir Viktor (Info TV), Aranyos Klára és Molnár Csikós Benedek (Új Kanizsai Újság).

A találkozó keretében Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének és Röhrig Ottó, az Újságírók Magyarkanizsai Egyesületének elnöke együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá. A dokumentumban kimondják, folyamatosan fáradoznak az objektív tájékoztatás feltételeinek a megteremtésén, a szakma tekintélyének és megbecsülésének a növelésén, tagságuk érdekképviseletének a megvalósításán.

(Tha)

Együttműködési szándéknyilatkozat

Az Újságírók Magyarkanizsai Egyesülete és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete között

A két újságírói egyesület együttműködéséről szóló nyilatkozatának sajátkezű aláírásával az ÚMKE és a VMÚE elnöke kifejezi szándékát, hogy a továbbiakban tájékoztatják egymást aktivitásukról, rendezvényeiken kölcsönösen képviseltetik magukat és segítik tagságuk szakmai továbbképzését.

Folyamatosan fáradoznak az objektív tájékoztatás feltételeinek a megteremtésén, a szakma tekintélyének és megbecsültségének a növelésén és tagságuk érdekképviseletének a megvalósításán.

 

Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete                                    Újságírók Magyarkanizsai Egyesülete

  (Tóth Lívia elnök)                                                                         (Röhrig Ottó elnök)