Ajándékok az ifjú rádiósoknak

Újvidékre és Szabadkára látogatott a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke, Tóth Lívia, és az egyesület titkára, Máriás Endre, hogy hangfelvevő készülékekkel ajándékozzák meg az Újvidéki Rádió és a Szabadkai Rádió ifjúsági műsorainak fiatal munkatársait.
– Az idei év elején alakult meg a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületén belül az ifjúsági szakosztály, amelynek egyik legfőbb célkitűzése az volt, hogy maga köré gyűjtse a média iránt komolyan érdeklődő, tehetséges fiatalokat és minden lehetséges módon segítse a szerkesztőségekben tevékenykedő felnövekvő újságíró-generáció tagjait. A Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából már az ifjúsági szakosztály alakuló ülésén is diktafonokkal ajándékoztuk meg a Szabadkai Rádió ifjúsági műsorának csapatát, most pedig a tartományi kisebbségügyi titkárság támogatásának köszönhetően újabb technikai eszközöket vásárolhattunk, köztük öt diktafont és két fényképezőgépet, amelyeket ezentúl az ifjúsági szakosztály tagjai használnak. Úgy döntöttünk, hogy a hangfelvevő készülékek közül kettőt-kettőt az Újvidéki Rádió Kifigyelő, és a Szabadkai Rádió Fiatalokról fiataloknak című ifjúsági műsora munkatársainak a rendelkezésére bocsátjuk, ilyen módon járulva hozzá munkájuk eredményességéhez – mondta Tóth Lívia, a VMÚE elnöke.