Megszigorítások a közszférában

A VMÚE reagálása

A költségvetési rendszerről szóló, pár nappal ezelőtt közzétett törvény előírja, hogy a következő két évben – 2015 végéig — senkit sem vehetnek fel a közszférába, s keretek közé szorítják az ideiglenesen alkalmazott munkatársak számát is, mely az új előírás szerint nem haladhatja meg a foglalkoztatottak számának tíz százalékát. A szigorító rendelkezés minden olyan szervre és intézményre vonatkozik, amelynek munkáját közvetlenül vagy közvetett módon az állam finanszírozza.

Ha a Beta november 29-ei keltezésű híre a médiaházakra, közöttük a nemzeti közösségek lapjaira, rádió és tévéműsoraira is vonatkozik – márpedig miért ne lennének az érintettek sorában, hiszen munkájukat a költségvetésből pénzelik és a kivételezettek között sem említik azokat – akkor ennek a rendeletnek az alkalmazásával a jelenleginél is rosszabb helyzetbe kerülnek a szerkesztőségek. Mivel új embereket nem alkalmazhatnak, és a külmunkatársak számát is drasztikusan csökkenteniük kell, nem csak a minőséges munkavégzésük lehetetlenül el, de veszélybe kerül a létezésük is.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete felhívja az illetékesek figyelmét, vizsgálják felül a törvény létjogosultságát, illetve állapítsák meg, a közszféra mely részeiben nem alkalmazható.