MÚRE-közgyűlésen jártunk

MSÚSZ-igazolványt vehettek át első romániai tagjaink

Sorrendben harmadszor tartotta közgyűlését a Szatmár megyei Nagykárolyban a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, de most először képviseltette magát a háromnapos összejövetelen a Magyar Sportújságírók Szövetsége is. Díjat és igazolványokat adott át az MSÚSZ elnöke.

 A két szervezet a májusi Sportújságíró Kongresszuson kötött együttműködési megállapodást Tápiószentmártonban, amelynek értelmében most Nagykárolyban Szöllősi György MSÚSZ-elnök ünnepélyesen át is adhatta szövetségünk első igazolványait romániai magyar tagjainknak. A MURE szeptember 16. és 18 között megrendezett tisztújító kongresszusán egyébként újraválasztották Rácz Éva elnököt, aki további három évig vezetheti a több száz tagú szakmai szervezetet, ezúton is gratulálunk az elnökasszonynak, aki immár az MSÚSZ-nek is tiszteletbeli tagja.

Szövetségünk a MURE Brassai 2015 fotópályázat díjazottjai közül a sportfotó kategória második helyezettjének, a csíkszeredai Szigeti Vajk Istvánnak  ajánlott fel különdíjat, B. Bába Éva, Dénes Tamás és Sándor Mihály ötkötetes, A magyar labdarúgás története című monumentális munkáját, amelyet Szöllősi György adott át a Károlyi-kastély Lovagtermében tartott ünnepélyes díjátadón.

Az MSÚSZ elnöke informális megbeszéléseket folytatott további Kárpát-medencei magyar újságíró szervezetek képviselőivel, így várhatóan hamarosan – a romániai magyar kollégákhoz hasonlóan kettős tagággal – vajdasági és kárpátaljai sportújságírók is csatlakoznak az MSÚSZ-hez.

Nagykárolyban szövetségünk 2016-2017-es igazolványát vehette át, és meghívást kapott a januári Év Sportolója Gálára Becze Zoltán, Bögözi Attila, Czimbalmos Ferenc, Farczádi Atttila, Kádár Zoltán, Rácz Éva, Szép Zoltán és Szucher Ervin.

A tisztújítás során az alapszabály módosításának megfelelően területi vezetőket is választottak, a Székelyföldi Régió képviselője Szucher Ervin marosvásárhelyi újságíró, az MSÚSZ tagja bekerült az Igazgatótanácsba is.