A következő négy évben Homolya Horváth Ágnes, a Magyar Szó szerkesztője látja majd el a VMÚE elnöki tisztségét, döntött az egyesület közgyűlése december 20-án, szombaton megtartott tisztújító ülésén, amelyen a szakmai szervezet két alelnökévé Máriás Endrét és Madár Anikót, titkárává pedig Dedić Szuzannát választották meg.
A VMÚE elnökségének tagjai a következő ciklusban az említettek mellett Ádám Csilla (Újvidéki Rádió), Kaszoli Violetta (Pannon RTV), Lackó Varjú Sára (Magyar Szó), Ökrös Edit (Vajdasági RTV), Szalai Attila (Hét Nap), Tóth Lívia (Hét Nap), valamint Vojvodity Ágnes (Vajdasági RTV) lesznek, tanácsadó tagokként pedig Klemm József és Léphaft Pál nyugalmazott újságírók segítik az egyesület munkáját, akik több évtizedes tapasztalatukkal járulnak hozzá majd a szakmai döntések megalapozásához. A felügyelőbizottság munkáját Fehérvári Csongor a Hét Naptól, Csincsik Zsolt a Magyar Szótól, valamint Gergely József (elnök) nyugdíjas újságíró látja el.
A VMÚE új elnöke székfoglaló beszédében megköszönte a tagság bizalmát, majd leszögezte, hogy az elmúlt években kialakított szakmai irányvonalat szeretnék továbbvinni, ugyanakkor nyitottak az új kezdeményezésekre is. Kiemelte a fiatal újságírók megszólításának fontosságát, a képzések folytatását, valamint azt is, hogy az egyesületnek a jövőben is élő, támogató közösségként kell működnie.




