A megújulás jegyében az újságíró-iskola

A Bánáti Újság tanfolyamának szervezői máris előretekintenek

Sikeresnek értékelik a szervezők a Bánáti Újság tizenötödik nyári újságíró-iskoláját, amelyet az elmúlt héten tartottak meg Tiszaszentmiklóson. A táborba Vajdaság több településéről, valamint Brassóból is érkeztek résztvevők. Az iskola szervezői néhány nappal a zárást követően máris előretekintenek:

– Mivel az idei már a tizenötödik nyári újságíró-iskola volt, fontosnak tartottuk, hogy a jubileum alkalmából némi módosításokat is eszközöljünk. A tananyag tekintetében azonban nem tértünk el jelentős mértékben az eredeti elképzeléseinktől, miszerint ez az iskola elsősorban a kezdőknek szól, éppen ezért idén is a hír, a tudósítás, az interjú és a jegyzet képezte a program gerincét, amelyekről Ambrus AttilaBencsik IstvánTomek ViktorTőke János és jómagam beszéltünk a résztvevőknek, de itt volt velünk dr. Csermák Zoltán, az MTVA kommunikációs főmunkatársa is, aki előbb az újságíróknak az anyanyelvápolás terén megvalósuló felelősségvállalásáról beszélt, majd stílusgyakorlatokat végeztetett a gyerekekkel, ezt követően pedig a művelődési újságírás, valamint a kritikaírás rejtelmeibe is bevezette őket – magyarázta Tóth Lívia, az újságíró-iskola fő szervezője. Elmondta, a tábor résztvevőinek idén is kötelezően el kellett készíteniük egy-egy jegyzetet és egy-egy interjút, amelyekkel mind a témaválasztás, mind a megvalósítás tekintetében igen elégedettek voltak.

– Úgy gondolom, hogy aki becsületesen végigcsinálta ezt az öt napot, az alapokat mindenképpen el tudta sajátítani. Az újságírást természetesen nem lehet öt nap alatt elsajátítani, mert ahhoz sokévnyi gyakorlat szükséges, azok viszont, akik a továbbiakban is szeretnének újságírással foglalkozni, az itt megszerzett tudást a későbbiek során is kiválóan tudják hasznosítani. A tábor legfőbb célja ugyanis mindig is az utánpótlás-nevelés volt, és ezután is erre szeretnénk törekedni, éppen ezért nagyon örülünk annak, hogy minden évben vannak olyan résztvevőink, akik komolyabban is szeretnének újságírással foglalkozni, és a pályaválasztáskor is ebbe az irányba próbálnak továbbhaladni. Mi is azt szeretnénk, ha a vajdasági magyar újságírásnak lenne megfelelő utánpótlásbázisa, ugyanis a tapasztalatok azt mutatják, hogy ha a fiatalok bekerülnek a szerkesztőségekbe, akkor nem igazán van, aki foglalkozzon velük, aki irányítgassa és tanácsokkal lássa el őket, korábban viszont ez kiválóan működött. Úgy vélem, ez az újságíró-iskola ennek pótlására is kiváló lehetőséget kínál – fogalmazott Tóth Lívia, aki a jövőre vonatkozó tervekkel kapcsolatos kérdésünkre válaszolva hozzátette: – Az idei jubileumi táborral szeretnénk lezárni ezt a korszakot, s azon gondolkodunk, hogy milyen módon próbáljuk meg továbbfejleszteni a tábor programját. Jelenleg úgy látjuk, hogy a jövőben talán inkább a továbbképzés jellegre kellene fektetni a hangsúlyt, és másfajta előadásokat, másfajta foglalkozásokat kellene szervezni a résztvevők számára. Nagyon sok téma felvetődött már ennek kapcsán, hiszen nagyon sok újszerű ágazata van a médiának, amelyek minden bizonnyal az újságírással hivatásszerűen foglalkozó fiatalok számára is sok újdonságot kínálnának, elég, ha csak a legújabb médiumokban vagy az egyszemélyes televíziós újságírásban rejlő lehetőségekre gondolunk, esetleg azokra a lehetőségekre, amelyeket az okos telefonok kínálnak. Lehet, hogy az újságírás legösszetettebb és legszebb műfajával, az újságírói műfajok királynőjével, a riporttal is többet kellene foglalkozni. Úgy gondolom tehát, hogy jövőre egyrészt azok számára kínálunk majd újabb lehetőségeket, akik már voltak nálunk, másrészt azoknak a kollégáknak, akik valamelyik szerkesztőségben dolgoznak, és úgy gondolják, szükségük van szakmai továbbképzésekre.

Az iskola fő szervezője szerint azonban mindehhez a mostaninál jóval biztosabb anyagi forrásokra lesz szükségük, hiszen – mint mondta – ha külföldről is szeretnének előadókat hívni a rendezvényre, akkor a tábort a jelenleginél nagyobb költségvetésűre kell majd tervezniük, ezért a Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör illetékeseivel együtt abban bíznak, hogy sikerül előteremteniük a szükséges anyagi forrásokat.

Máriás Endre

Magyar Szó, 2014. július 23.