Újságírói kalandozások

Erzsébetlak és Versec után ismét különleges terepet választott harmadik riporttáborának helyszínéül a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete. Tudom, nem kellene felelőtlenül használni a különleges kifejezést egy-egy vidék leírására, hiszen azoknak, akik ott élnek, minden teljesen természetes és hétköznapi, és nem is értik, miért tör rájuk időnként egy-egy csoport kíváncsi újságíró. Ennek ellenére rendkívül barátságosan, kedvesen és türelmesen fogadtak minket, leültettek a hűs szobában, főzték a kávét, kínálták az üdítőt és a zamatos házibort, ami igencsak jólesett a rekkenő hőségben. Mi, messziről jöttek pedig igyekeztünk leplepzni rácsodálkozásunkat arra a világra, ami – mint kiderült –, csak az első pillanatban más, mint a miénk. Mert az emberi küzdelem, derű és jóság mindenhol egyforma.

Az augusztus végi esemény húsz résztvevője az újvidéki Európa Kollégiumot választotta szálláshelyéül. A külhoni kollégák Brassóból, Csíkszeredából, Marosvásárhelyről, Temesvárról, valamint Budapestről érkeztek, itthonról pedig a Magyar Szó, a Hét Nap, a Pannon RTV, a Vajdasági RTV és a szenttamas.rs hírportál képviseltette magát. A munka két csoportban folyt. A népesebb tábor azt a kis, sajátos hangulatú falut kereste fel a Tarcal-hegység délkeleti csücskében, amelynek elég csak a nevét kimondani és máris kiváló jellemzést kapunk a szerémségi szórványvidékről: Maradék. Sőt, Satrincával és Dobradóval kiegészülve már csak a maradék maradéka. De ezt csak a számok mutatják, az ott élők viselkedése teljesen mást tükröz. Pedig ezen a vidéken a magyarok közül sokan nem ismerik, vagy csak törve beszélik az anyanyelvüket, a katolikusok horvát misét hallgatnak a templomban, de az énekek minden alkalommal ékes magyar nyelven zengenek.

Maradékon éppen a reformáció 500. évének délvidéki központi ünnepségére készültek, mi pedig a nagy esemény előtt egy nappal toppantunk be. Zsongott szinte az egész falu, félezer vendégre főztek, az izgalom, hogy minden jól sikerüljön, szinte tapintható volt a levegőben. Ilyenkor más sem hiányzik, csak egy csapat kósza firkász – gondoltuk, de kellemesen csalódtunk! Ahogy az lenni szokott, az asszonyok megállás nélkül szorgoskodtak a hatalmas, fehér rendezvénysátor melletti konyhában, de a férfiaknak természetesen volt idejük beszélgetni.

Később Berta Géza bácsi, a maradéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke arra is vállalkozott, hogy elkísér minket Satrincára és Dobradóra – pontosabban Dobradópusztára, hiszen ez áll azon a táblán, amelyen a település neve magyar nyelven is szerepel. Segítségével sikerült riportalanyokat találni, ami azért sem volt könnyű, mert a legnagyobb dologidőben kopogtattunk.

Aztán másnap még egyszer visszamentünk Maradékra, hogy a számos vendég mellett mi is ossztozzunk a helybeliek ünnepében. Jó érzés volt, hogy mosollyal, ismerősként üdvözöltek minket.

Ezalatt a riporttábor résztvevőinek kisebbik csoportja sem lazsált, ők azonban nem Szerémségben kalandoztak, hanem a Dél-bácskai körzetben található, közigazgatásilag Újvidék városi községhez tartozó két települést kerestek fel. Tiszakálmánfalván Milánovics Ottília, az ottani Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke és a közösség közéleti személyiségei fogadták az újságírókat, másnap Piroson Gyülvészi Géza, a helyi Fehér Ferenc MME elnöke volt a házigazdájuk. (Végre egy művelődési egyesület, amelyet nem Petőfi Sándorról neveztek el. Az erdélyi kollégáknak ugyanis el kellett magyaráznunk, Vajdaságban miért viseli a legtöbb kultúrkör az 1848-as magyar szabadságharc lánglelkű költőjének a nevét.)

A munka mellett a látnivalókat sem hagytuk ki, egy rövid sétát tettünk Karlóca központjában, megnéztük – igaz csak a kerítésen kívülről – a Békekápolnát, a híres karlócai békekötés (1699) színhelyét és a péterváradi Havas Boldogasszony templomot. Eljutottunk Zalánkemén (korábban Szalánkemén) magaslatára, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Duna és a Tisza torkolatára és az  1691-es szalánkeméni csata emlékművéhez.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének harmadik riporttáborát a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. Az előző két rendezvényhez hasonlóan, a terepen készült anyagokat ezúttal is könyv formájában kívánja megjelentetni az egyesület, a kiadványt pedig bemutatnák azokon a helyszíneken is, ahol a riportok készültek.

TÓTH Lívia, Hét Nap