SZAKMAISÁG ÉS FÜGGETLENSÉG

Reagálás Sebestyén Imre: Ön szerint független szakmai szervezet-e a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete című vitacikkére

Őszintén sajnálom, hogy Sebestyén Imre barátom nem tette fel Heti kérdésként a címben kiemelt dilemmáját, vajon független-e az a szakmai-érdekvédelmi szervezetünk, amelynek – büszkén mondom – egyik megálmodója és alapító tagja, jelenleg pedig alelnöke vagyok. Ha ugyanis feltette volna a kérdést, akkor nyugodtan egyetérthettünk volna: nem független.

De: nem azért nem az, mert elnöke az MNT Közigazgatási Hivatalának tagja (volt). Talán inkább azért, mert – szerény véleményem szerint – független egyesület, szervezet nem létezik. Egyesületetet, szervezetet ugyanis mindig azért hoznak létre, hogy a szervezetbe társultak közös érdekét tudják hatékonyabban megfogalmazni és érvényesíteni. Ergo: minden így létrejövő szervezet érdekfüggő. Esetünkben az az érdek, amely szükségessé tette a VMÚE létrehozását, a vajdasági magyar újságírók közös céljainak, feladatainak a megfogalmazása és képviselete volt.

Rendben – mondhatná a fentebb említett vitacikk írója, – akkor fogalmazzuk át emígy a kérdést: politikailag független szakmai szervezet-e a VMÚE.

A válasz ebben az esetben már alaposabb körüljárást igényelt volna. Mert felmerül a dilemma: vajon miben nyilvánul meg egy szervezet, egyesület politikai függetlensége? Abban-e, hogy tagjai nem állnak egyetlen politikai párt befolyása alatt? Vagy talán abban, hogy az egyesület nem politizál, értsd: nem foglal állást a politikai szervezetek, pártok által felvetett, kezdeményezett témákban, s ha színt is vall ilyen kérdésekben, álláspontja nem tükrözi szolgaian a pártok nézeteit? Esetleg abban, hogy csak az önös szakmai kérdésekre összpontosít, és teljesen elhatárolódik minden egyéb társadalmi-politikai témától?

Bármerről is közelítsük meg ezt a kérdés – azt hiszem – a válasz az első pillanatban ismét tagadó lenne: a VMÚE nem független.

Mert: tagjai között igenis vannak olyanok, akik nyíltan szerepet vállaltak valamelyik pártban, legyen az bármely szerbiai hatalmi vagy ellenzéki párt, esetleg egyik-másik vajdasági magyar politikai tömörülés. Még többen vannak azok, akik nyíltan vagy többé-kevésbé titkolva rokonszenveznek ezek egyikével. Lehet-e független tehát egy olyan szervezet, amelynek tagsága nem az? Aligha – vélhetné a kérdezett.

Vagy mégis? A párthovatartozás, a politikai szerepvállalás, a rokonszenvezés ugyanis a VMÚE-ben sohasem volt kizáró ok, hiszen ez a szervezet kezdettől fogva nem politikai egyszólamúságot szorgalmazott, nem akart egyik párt, de az MNT apologétája sem lenni, hanem szakmai érdekképviseletre törekedett. Márpedig valljuk be: a demokratákkal, a VSZL-lel a VMSZ-szel vagy a VMDP-vel rokonszenvező újságírónak is vannak közös szakmai érdekei, céljai, feladatai, amelyeket artikulálni, közzétenni, védeni, képviselni kellett, kellene.

A cikkírót, Imre barátomat hadd emlékeztessem arra, hogy alig fél évvel ezelőtt, a nemzeti tanácsi választások előkészületei során ugyanennek a szervezetnek a nevében éppen őt jelöltem a VMÚE által támogatott listára, méghozzá olyan előkelő helyen, amely biztosította számára a testületbe való bekerülést. Tettem, tettük ezt az ő személyes jóváhagyásával, mégpedig azért, mert Sebestyén Imre kollégánkat mindannyian kitűnő szakembernek tartottuk/tartjuk, aki politikai elkötelezettsége ellenére (és ezt véletlenül sem rosszallóan mondom) képes lett volna képviselni a szakma érdekeit a vajdasági magyarság közvetlenül megválasztott parlamentjében. Akkor mi sem a függetlenségét  kértük számon, vagy értékeltük, hanem a szakmaiságát, aminek köszönhetően szavainak súlya lehetett volna minden olyan kérdésben, amely közvetve vagy közvetlenül kapcsolatban áll a vajdasági magyar újságírás és újságírók helyzetével.

Imre barátom a nemzeti tanácsi választásokon be is került kisebbségi önkormányzatunk legfelsőbb szervébe, ekkor azonban – mindannyiunk nagy meglepetésére – megmásította döntését, és nem vállalta a szakma érdekképviseletét. Így a VMÚE egyetlen jelöltje sem szerzett helyet a Nemzeti Tanácsban, amit mi, az egyesület vezetői és tagjai nagy mulasztásként értékeltünk. Nem azért, mert mindenáron be akartuk hízelegni magunkat a testületbe, hanem azért, mert képviselőnk így nem lehetett jelen a nemzeti tanácsi döntéshozatal folyamatában, és nem harcolhatott a vajdasági magyarság parlamentjében az újságírók közösen megfogalmazott érdekeiért.

Nem sokkal ezt követően tudtuk meg, hogy Tóth Líviának, akit szakmai érdemeinek köszönhetően  pár hónappal korábban választottunk meg a VMÚE elnöki tisztségére, az MNT elnöke javasolta, vállalja el a tájékozatási tanácsos tisztségét. Lívia azonnal felkínálta lemondását a VMÚE elnökségnek, méghozzá hasonlóan érvelve, mint Sebestyén Imre barátunk a minapi vitacikkében. Az elnökség azonban arra az álláspontra helyezkedett (és – mivel nem akarok a kollektív döntés mögé bújni – hadd tegyem hozzá, hogy ez az én mély meggyőződésem is),  hogy Tóth Líviának meg kell maradnia elnöki tisztségében, és egyúttal vállalnia kell az MNT-ben felkínált megbízatást. Így ugyanis lehetőség nyílt arra, hogy azokban a kérdésekben, amelyek a szakma számára életbevágóan fontosak, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületében elfogadott álláspontokat, véleményeket, követeléseket képviselje és lehetőség szerint érvényesítse az MNT-ben.

Sebestyén Imre barátom megfogalmazásától eltérően tehát Tóth Lívia kettős funkciója esetében a cél (és nem titkolt szándékunk) nem az volt, hogy a VMÚE az MNT befolyása alá kerüljön, és alázatos kiszolgálója legyen, hanem ellenkezőleg: íly módon próbáltuk szavatolni, hogy a vajdasági magyar újságírással és az újságírók helyzetével kapcsolatos döntésekben a szakmai szervezet elnöke közvetlenül indítványozhassa az MNT-nek a legjobb megoldásokat, harcoljon elfogadásukért, ha már az a képviselőnk, akit korábban erre kértünk fel, nem vállalta ugyanezt a fontos feladatot.

Most, hogy Tóth Lívia közzétette, távozik az MNT-ben betöltött tisztségéről, látszólag pont kerül az ügy végére, és nincs is értelme a további vitának. Személy szerint azonban korántsem gondolom így: azt hiszem, végső ideje volna, hogy a vajdasági magyar újságírásban letisztázzunk néhány kérdést. Kezdjük talán azzal, amelyet a vitacikk közvetlenül is felvetett: mi is a kisebbségi magyar újságírás (és így a szakmai szervezetünk) sine qua non-ja. A függetlenség-e? Vagy inkább a  felelősség? Ha választani kell, most is és mindig az utóbbi mellett teszem le a voksot. A felősség alatt pedig először a szakmai felelősséget értem: a minőséghez, a hitelességhez való feltétlen ragaszkodást. De a felelősség alatt értem azt is, hogy a kisebbségi újságírónak minden pillanatban elkötelezetten harcolnia kell nemzeti közösségének érdekeiért.

E közösség érdekei, értékei mellett keményen kiálló, a közösségi célok elérése iránti felelősséget vállaló újságíró, újságírás tehát az ideálom. És hadd tegyem hozzá: szerintem a kisebbségi újságíró nem tehet rosszabbat, mint ha a függetlenség eszményét dicsőítve saját nemzeti közösségének érdekeitől próbál meg függetlenedni.

Klemm József, a VMÚE alelnöke

(Magyar Szó, 2011. február 24.)